Adó
Az állam által egyoldalúan előírt, közvetlen ellenszolgáltatás nélküli fizetési kötelezettség.

Adóalany
Az a személy, szervezet, akit a jogszabály az adó fizetésére kijelöl.

Alkusz
Tőzsdei üzletkötő ügynök, aki az általa kötött ügyletekből részesedést kap. A nyelvújítók alkották az alkuszik igéből.

Aláírási címpéldány
A bankszámla feletti rendelkezéshez a cégjegyzékbe vagy más nyilvántartásba bejegyzett, illetőleg bejegyzésre bejelentett teljes vagy rövidített név betű szerinti használata szükséges, valamint - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik vagy a bankszámlaszerződésben a felek másképpen nem állapodnak meg - két, képviseleti joggal felruházott személy aláírása.
A számlatulajdonos, illetve annak képviseletre jogosult vezetője a bank által rendszeresített formanyomtatványon jelenti be, hogy ki(k) rendelkezhet(nek) a pénzforgalmi bankszámla felett. A számlatulajdonos vezetője bejelentési és rendelkezési jogosultságát akkor gyakorolhatja, ha hitelt érdemlően igazolja a megválasztását (kinevezését) és aláírását (aláírási címpéldánnyal). Amennyiben megszűnik a vezetőmegbízása, az általa bejelentett aláírók rendelkezését a bank mindaddig érvényesnek tekinti, amíg az új vezető másként nem rendelkezik.

Ár
Az a pénzösszeg, amelyet az áruért a vevő fizetni hajlandó, az eladó pedig kapni akar.
Az ár nagyságát számos tényező befolyásolja, pl. a termelő költségei, a termék iránt megnyilvánuló kereslet, a fogyasztók jövedelme, a versenytársak árpolitikája.

Arany
Kémiai elem. Alakíthatósága miatt a tiszta arany rendkívül jól dolgozható fel, mégis olyan puha, hogy használati célokra, réz- vagy bronztárgyaknak már az antik világ számára is ismert égetett aranyozására csak rézzel, ezüsttel, nikkellel stb. ötvözve jöhetett számításba. A történelem korai szakaszában az aranyat kultikus és műtárgyak készítésére, valamint kincsképzésre használták fel. Az egyiptomi fáraóktól kezdve ezt a fémet csereérték-mérőként is igénybe vették.

Aranyborjú
Az egyiptomiak állatimádóak voltak, és istennek látható alakot szerettek volna adni. A bibliai Ószövetségben Mózes összetörte az aranyborjút, mert nem akarta, hogy népe bálványokat imádjon.

Aranystandard
Aranyalap, aranypénzrendszer. Olyan pénzrendszer, amelyben a valuta mögött fedezetként az arany állt.

Aranyvaluta
Az aranyból vert pénz (érme), valamint olyan valuta, amely mögött fedezetként az arany áll.

Árfolyam
Valamely valuta/deviza egységének egy másik ország pénznemében kifejezett ára.

Átutalási megbízás
A számlatulajdonos vagy a rendelkezésre jogosult utasítása a hitelintézetnek, pénzösszeg bankszámlájáról az általa megjelölt kedvezményezett bankszámlájára történő átutalására.

Azonnali ügylet
Olyan deviza- vagy értékpapírügylet, mely során a szerződés megkötésekor a teljesítés is megtörténik

Bank of England
Angol Bank. Egy magántestület, londoni kereskedők egy csoportja alapította 1694-ben. Az alapítás közvetlen indítéka az volt, hogy az állam pénzszűkében volt II. Vilmos király háborúja miatt. Az Angol Bank megkapta azt a jogot, hogy mindenfajta bankügyletet folytathasson.

Bankkártya
A bankkártya egy modern készpénzkímélő fizetési eszköz. A bankkártya valamely bank, vagy bankkártya-társaság által kibocsátott, mágnes csíkkal ellátott plasztik lap. Alkalmas vásárlásra és készpénzfelvételre egyaránt.
Névre szól, ez lakossági bankszámla esetén magánszemély, céges vagy vállalkozói bankkártyák esetében a cég neve ill. a kártya használatára feljogosított személy is lehet. A bankkártya tulajdonosa minden esetben az azt kibocsátó bank.

Banknóta
Bankjegy, papírpénz régies elnevezése a német 'Banknote' szóból. Rokona a szintén régies és azonos értelmű bankó. Kossuth-bankó: Kossuth Lajos saját aláírásával kibocsátott papírpénz. Az 1848-49-es forradalom hosszú ido után először teremtett lehetőséget az önálló magyar pénzügyek létrehozására. Biztosítani kellett az állam hadi és egyéb kiadásaihoz szükséges pénzalapot, ugyanakkor meg kellett teremteni a független magyar hitelezést és pénzkibocsátást. A felelős magyar kormány pénzügyminisztere Kossuth Lajos lett. Az o nevéhez fűződik az elso magyar papírpénzek kibocsátása. 1848. június 17-én állapodott meg a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal bankjegyek kibocsátásáról 12 és fél millió forint értékben. Augusztus 6-án már forgalomba is került a két forintos, majd hamarosan az egy, öt, tíz és száz forintos Kossuth-bankó.

Bankszámla
A Polgári Törvénykönyv 529. §-a szerinti bankszámlaszerződés alapján megnyitott bankszámla, továbbá elnevezésétől és pénznemétől függetlenül valamely hitelintézettel szembeni minden olyan pénzkövetelés, amely a hitelintézet és ügyfele közötti szerződésből következően rendeltetésénél fogva a számlatulajdonos fizetési megbízásainak harmadik személyek részére, illetve más bankszámlák javára vagy terhére a fizetési forgalom útján történő teljesítését szolgálja.

Bankszámlaszerződés
A bankszámlaszerződés olyan pénzkezelési szerződés, amelynek elsődleges funkciója a pénzforgalom lebonyolítása. A szerződés alanyai egyrészt a hitelintézet, másrészt pedig a vele szerződést kötő gazdálkodó szervezet, illetve más jogi vagy természetes személy. A szerződés alapján a hitelintézet kötelessége, hogy a számlán lévő pénzt kezelje és nyilvántartsa; a számlatulajdonost a számla egyenlegéről értesítse és a számla terhére adott megbízásokat teljesítse, jogosult ugyanakkor arra, hogy a számlán lévő összeget használja, hasznosítsa. Az így keletkező kamattal/haszonnal szabadon rendelkezik, azzal a szerződés megszűnésekor sem köteles elszámolni. A bankot emellett jutalékra, valamint a költségeinek a megtérítésére is igényt tarthat.
A belföldi jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok kötelesek pénzforgalmi bankszámlaszerződést kötni, mivel pénzeszközeiket (a készpénzben teljesíthető fizetések céljára szolgáló pénzeszközök kivételével) bankszámlán kell tartaniuk, pénzforgalmukat pedig bankszámlán kell lebonyolítaniuk.

Befagyott betét
Az olyan betét, amelyre a hitelintézet nem képes a jogszabályi rendelkezések vagy a szerződéses kikötések szerinti esedékességet követő öt munkanapon belül a kifizetést teljesíteni.

Beszedési megbízás
A számlatulajdonos hitelintézetnek szóló megbízása pénzösszegnek az általa megjelölt kötelezett bankszámlájáról, saját bankszámlájára történő beszedése iránt.

Betét
A Polgári Törvénykönyv szerinti betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is, valamint 2003. január 1-jétol vásárolt, bank által kibocsátott letéti jegy és kötvény.

Betétbiztosítás
A betétesek biztonságát garantálja a hitelintézet fizetésképtelensége esetén. A hitelintézet által gyűjtött névre szóló betétekre a betétbiztosítási alapok által nyújtott biztosítás mértékéig (a jelenlegi hazai szabályozás szerint ez 3 millió forint) fizethető kártalanítás.

Biankó
Kitöltetlen (űrlap, csekk, utalvány).
Olasz szó ('bianco'), eredetileg fehéret jelent.

Bimetallizmus
Kettős pénzrendszer, amelyben két nemesfém (arany és ezüst) egyidejűleg törvényes fizetőeszközként vannak forgalomban. Az állam kettős pénzrendszerben köteles mindkét fémet korlátlan mértékben felvásárolni és éremmé verni.

Börze
Különleges módon szervezett és szabályozott adásvételek lebonyolítására szolgáló intézmény.
Holland eredetű német jövevényszó. Helyette ma gyakoribb a tőzsde szó használata. Értékpapírok, nemesfémek, devizák és különféle nagy tömegű áruk (hús, gabona, gumi stb.) koncentrált piaca.

Csekk
Készpénzkímélő fizetési eszköz, értékpapír, amely pénzkövetelést testesít meg. A csekk kibocsátója azzal bízza meg bankját, hogy a csekken megjelölt összeget a csekk birtokosának fizesse ki vagy írja jóvá annak számláján.

Deficit
Hiány, veszteség. Az az összeg, amivel a kiadás meghaladja a bevételt. Az állami költségvetéssel és a vállalati pénzgazdálkodással kapcsolatban használjuk.
Latin szó, korábban leltárhiányt is jelentett.

Defláció
A forgalomban lévő pénzmennyiség csökkenése. Latin szó. Ellentéte az infláció.
Nemcsak a közgazdaságtanban, pénzügyekben használjuk, hanem földrajzi szakszóként is. Jelentése: a kőzetek lepusztulása a szél romboló munkája által.

Deviza
Külföldi pénznemre szóló követelés vagy tartozás, arra kiállított csekk vagy utalvány. Nemzetközi elszámolásokra szolgáló fizetési eszköz.
A nemzetközi pénzforgalomban a költséges és kockázatos valutaküldés (valuta = külföldi pénznem, készpénz) helyett túlnyomórészt devizával történik a fizetés.
Francia eredetű pénzügyi szakszó.

Deviza-átutalási megbízás
A devizaszámla tulajdonosa azzal bízza meg számlavezető bankját, hogy a megbízáson szereplő összeggel devizaszámláját terhelje meg, és az összeget a jogosult számláján írja jóvá.

Diszkonttényező
Azon átváltási arány, amelyen a különböző időszakbeli pénzek gazdát cserélnek.

EBKM
Egységesített Betéti Kamatláb Mutató. A különböző feltételekkel kamatozó pénzintézeti termékekkel elérhető tényleges hozam összehasonlítását elősegítő mérőszám. A 41./1997. (III.5.) Kormányrendelet minden betéti terméket kibocsátó hitelintézetet kötelez a termékeire vonatkozó EBKM kiszámítására és közzétételére.

Egyszintű bankrendszer
A monetáris politikáért felelős jegybank közvetlen hitelkapcsolatban van a vállalatok és a lakosság széles körével. 

Elkülönített betéti bankszámla-szerződés
A szerződés keretében az ügyfél bankban tartott pénzeszközeinek egy részéről úgy rendelkezik, hogy azt csak meghatározott célra szeretné felhasználni, ezért ezt a bank az ügyfél elszámolási számlájától, folyószámlájától elkülönítetten kezeli.

Emisszió
Pénz (bankjegy és érme)-kibocsátás.

Ezüstvaluta
Az ezüstből vert pénzt (érme), valamint olyan valuta, amely mögött fedezetként az ezüst áll.

Finanszíroz
Pénzel, támogat, pénzzel ellát.
Francia eredetű szó ('finance'). A pénzügyekben használatos. Korábban a pénzügyminisztert fináncminiszternek is mondták. Ma a finánctőke a banktőkével összefonódott ipari tőkét jelenti.
Fináncváltónak nevezzük az olyan pénzkövetelést megtestesítő értékpapírt, amely mögött nem áll áruügylet, tehát nem egy áruszállítás ellenértékének fizetését ígéri a kibocsátó, hanem csak egy kölcsönnek a visszafizetésére vállal kötelezettséget.
Ilyen váltót a bank nem hajlandó megvásárolni, hiszen úgy fedezet nélkül kerülne pénz a forgalomba.

Fogyasztás
A javak szükséglet-kielégítésre való felhasználása.

Folyószámla
A lakossági fizetési forgalom lebonyolítására, - megbízások fogadására, teljesítésére, nyilvántartására és könyvelésére - szolgáló bankszámla típus. A folyószámla lényeges tulajdonsága, hogy egyenlege negatív is lehet, azaz a számlatulajdonos automatikus hitelben részesülhet abban az esetben, ha erről a felek a számlanyitáskor a bankszámlaszerződésben megállapodtak.

Folyószámlahitel
A folyószámla terhére igénybe vehető, rövid lejáratú, átmeneti pénzhiány fedezésére szolgáló hitel. A bank engedélyezi ügyfele számára, hogy folyószámlája egy meghatározott összeg erejéig negatívba forduljon. A folyószámla-szerződéshez hitelszerződés is kapcsolódhat, amelynek az alapján a bank meghatározott hitelkeretet tart a számlatulajdonos rendelkezésére, amelynek terhére külön rendelkezése nélkül kölcsönt folyósít a számlatulajdonos részére. A folyószámlahitel igénybevétele úgy történik, hogy a bank a hitelkeret terhére teljesíti azokat a fizetési megbízásokat, amelyekre a számlatulajdonos bankszámlakövetelése nem nyújt fedezetet. A keretből fel nem használt összeg után a bank rendelkezésre tartási jutalékot, az igénybe vett hitel után pedig kamatot számol fel.

Gazdálkodás
A gazdasági muveletek céltudatos megszervezése, a rendelkezésre álló erőforrások ésszerű felhasználására irányuló tevékenység.

Határidős ügylet
Olyan adásvételi ügylet, amelynek során az adásvétel tárgya egy rögzített jövőbeli időpontban, előre megállapított áron cserél gazdát.

Hitelkártya
Fizetési kártya, melynek igénylésekor nem szükséges folyószámlát nyitni, és a bankban nem kell pénzt elhelyezni. Hitelkártyával történő vásárláskor a kibocsátó bank hitelezi meg a kifizetett összeget, amely Magyarországon akár 40-46 napig kamatmentesen használható. A fizetési határidőre csupán az elköltött összeg 5-10%-át kötelező visszafizetni, és a fennmaradó összeget olyan ütemben és akkora részletekben fizetheti vissza az ügyfél, ahogy az számára a legmegfelelőbb. A visszafizetett összeggel a hitelkerete feltöltésre kerül, így az újra felhasználhatóvá válik.

Hitelszerződés
A bankhitelszerződéssel a bank arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére - a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén - kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez. Mindez azt jelenti, hogy a kölcsönt a bank nem azonnal, hanem - az előre meghatározott keret erejéig - az ügyfél igénye szerint nyújtja.

Illeték
Az az összeg, amely hivatalos eljárásért, okirat kiállításáért stb. az államkincstárat megilleti.
Nem szabad összekeverni az illetménnyel, amely a köztisztviselők (minisztériumi alkalmazottak, Polgármesteri Hivatalok dolgozói) és a közalkalmazottak (tanárok, orvosok, rendőrök stb.) keresetét jelöli.

IMF
International Monetary Fund, Nemzetközi Valutaalap.
Nemzetközi pénzügyi szervezet. Magyarország 1982 óta tagja a Valutaalapnak.

Infláció
Pénzromlás, pénzhígulás, a pénz folyamatos elértéktelenedése. Az áruk és szolgáltatások általános árszintjének folyamatos és tartós emelkedése.
Oka, hogy több pénz kerül forgalomba, mint amennyire az ország aranytartalékai (aranypénzrendszerben), illetve a megtermelt javak (a modern gazdaságban) fedezetet nyújtanak.
A rohamos infláció világrekordját az 1945-46-ban Magyarországon zajlott pénzromlási folyamat tartja, amelynek során majd egy év alatt a pengő értéke egytrilliomod részére zuhant. Az infláció megindulását 1938-tól, a magyar gazdasági életnek a háborúra való átállításától számítjuk. 1945 májusától szédületes iramban indult meg az elértéktelenedés. Ezt a folyamatot hiperinflációnak nevezzük.
1946. augusztus 1-jén az új, stabil valuta, a forint bevezetésekor alkalmazott átváltási arányok szemléltetik a leginkább az infláció nagyságát: 1 forint = 400 ezer quadrillió 1946-os sima pengő (4-szer 10 a 29. hatványon!)
Latin szó, eredetileg orvosi műszóként felfúvódást jelentett.

Integráció
Az integráció az a folyamat, amelynek során több nemzetgazdaság összekapcsolódik, a köztük lévő gazdasági különbségek mindinkább eltűnnek.
A regionális integráció során egy sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló, s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi egység jön létre.

Javak
A szükségletek kielégítésére alkalmas termékek és szolgáltatások.
A javak csoportosítása eredetük szerint:
a) szabad javak:
- a természetben találhatók,
- eredeti állapotban fogyaszthatók,
- mennyiségük elvileg korlátlan,
- ingyenesek.
b) gazdasági javak:
- a gazdaság termeli azokat,
- fogyasztásra alkalmassá kell tenni,
- mennyiségük szűkös,
- fizetni kell értük.
A javak csoportosítása tárgyi formájuk szerint:
a) termékek
b) szolgáltatások
A javak csoportosítása felhasználásuk szerint:
a) termelési eszközök
b) fogyasztási cikkek
Számtalan olyan jószág létezik, amely egyaránt felhasználható fogyasztásra és termelési célra is. Pl. a cukor fogyasztási cikk, ha a háztartásban kerül felhasználásra, az élelmiszeriparban viszont fontos termelési tényező.

Jövedelem
•  a magánszemély munkavégzésének ellenértéke,
•  bármely forrásból származó bevétel a végzett munkáért, illetve a nyújtott szolgáltatásért.
A háztartások jövedelemszerzésének fő forrása a munka. Munkabérnek nevezzük azt az összeget, amelyet a dolgozó a vállalkozástól – végzett munkája mennyisége és minősége alapján – pénzben vagy természetben kap.
Megkülönböztetünk bruttó és nettó jövedelmet:
•  bruttó jövedelem: amit az egyén a bérfizetési jegyzéken lát, ebből az összegből még levonják az adókat és a járulékokat,
•  nettó jövedelem: az a pénzösszeg, amit az egyén „kézhez kap”, és felhasználhat fogyasztásra vagy megtakarításra.
Jövedelem származhat valamilyen más termelési tényező hasznosításából is. Pl. föld bérbeadásából, befektetett tőke utáni hozadékból (osztalék, kamat), vagy saját vállalkozásból. Növelheti jövedelmünket valamilyen egyszeri, rendkívüli bevétel (nyeremény, örökség) is.

Kamat
A kölcsöntőke használati díja.

Kamara
A latin 'camera' (helyiség, szoba, kamra) szóból származik. Régen királyi kincstárat jelentett. A kincstár nemcsak a kincseket orizte, hanem a királyi jövedelmeket kezelte, és fedezte az udvartartás költségeit. A kincstár vezetője a kamarás volt. 

Kasszíroz
Német eredetű szó, amelyet köznapi értelemben már csak ritkán használunk. Jelentése: pénzt beszed, tartozást behajt. Régen kasszírnonek hívták kávéházakban a felírónőt, aki a rendeléseket számon tartotta.
Ma a pénztár szinonimájaként használjuk a kassza szót.

Kereslet
Az a termékmennyiség, amelyet a vevők különböző lehetséges árak mellett képesek és hajlandóak megvásárolni az adott termékből.

Készpénzbefizetés
Az a pénzforgalmi művelet, amelynek keretében az ügyfél bankfiókban vagy postán készpénzt fizet be bankszámlára.

Készpénzfelvétel
Az a pénzforgalmi művelet, amelynek során az ügyfél készpénzt vesz fel bankszámlájáról bankfiókban, bankautomatából vagy a postán.

Kétszintű bankrendszer
A monetáris politikáért felelős jegybank nincs közvetlen hitelkapcsolatban a vállalatok és a lakosság széles körével.

Kínálat
Az a termékmennyiség, amelyet a termelők különböző árak mellett hajlandóak piacra vinni. Az eladásra felajánlott termékmennyiség.

Komparatív előnyök tana
A nemzetközi munkamegosztás egyik alaptörvényét David Ricardo angol közgazdász (1772-1823) következő példája szemlélteti:
Portugália Angliánál kedvezőbb feltételek mellett állít elő posztót, illetve termel bort. Tegyük fel, hogy egységnyi termék előállításához szükséges munkások száma az egyes országokban a következő:

  Portugália Anglia
Bor 80 120
Posztó 90 100

Ricardo híres példája azt bizonyítja, hogy mindkét ország profitál abból, ha arra az árura specializálódik, amelyiket a másik termékhez viszonyítva kedvezőbben termel. Ha Anglia a posztógyártásra specializálódik, akkor egységnyi posztóért egységnyi bort vehet Portugáliából. A bor előállításához 120 munkást kellene foglalkoztatnia, a posztógyártáshoz csak 100 fot. Portugáliának is kevesebb munkást kell foglalkoztatnia 10 fővel, ha bort állít elő, és azt eladja posztóért. Összességében tehát 30 munkással kevesebbet foglalkoztatnak, és ez mindkét országban költségmegtakarítással jár.

Költségvetés
Pénzügyi terv. Elkészítésével az állam, a vállalkozás vagy a háztartás egy adott jövőbeli időszakra megtervezi bevételeit és kiadásait.

Kötelező tartalék(ráta)
A kereskedelmi bankok az általuk gyűjtött betétek és egyéb források után – a tartalékráta által meghatározott százalékban – tartalékot kötelesek képezni a jegybanknál.
A tartalékráta emelése szűkíti, csökkentése növeli a gazdaságban lévő pénzmennyiséget.

Közgazdasági
Közgazdaságtan (ökönómia) jelentése: gazdálkodás, takarékosság. Görög eredetű szó. Az 'oikosz' házat, háztartást, az 'oikonomia' házvezetést jelent. Nem szabad összekeverni az ökológiával, amely az élőlény és a környezet viszonyának tudományos kutatását jelenti.
Az elméleti közgazdaságtannak a középiskolai tananyagot képező két fő része a mikroökonómia és a makroökonómia. Szóösszetételek előtagjaként a 'mikro' a vele összetett fogalom kicsiny voltát jelöli, míg a 'makro' nagyot jelent.
A mikroökonómia elkülönült piaci szereplők (fogyasztók, vállalkozások) együtteseként ábrázolja a gazdaságot.
A makroökonómia viszont összevont mutatók segítségével elemzi az egész nemzetgazdaság teljesítményét, állapotát.

Közkiadások
Az állam, illetve intézményei által társadalmi közös szükségletek kielégítésére költött összegek. A közkiadásokat elsősorban adókból finanszírozza az állam.

Lombardhitel
Forgalomképes ingó dologgal, mint záloggal fedezett hitel.
A középkorban bankárairól nevezetes Lombardia észak-olasz tartomány nevéből.
Olaszország egyik legfontosabb ipari és mezőgazdasági területe, amely az Alpok és a Pó-síkság között helyezkedik el. Központja Milánó. Fontos ipari központok még Brescia és Bergamo.
A népvándorlás idején germán népek: a keleti gótok, majd 568 után a longobárdok szállták meg. Az utóbbiakról nyerte elnevezését a tartomány. A londoni Lombard Street az első olasz pénzváltókról kapta a nevét, akik a középkorban ott telepedtek le.

Mammon
Az asszírok boségistene volt. 

Megtakarítás
A jövedelem el nem fogyasztott része.

Munkamegosztás
Az emberek együttműködése a gazdasági tevékenység bármely területén. A munkamegosztás többféleképpen értelmezhető:
•  egy nagyobb feladat részekre való bontása, és a részfeladatok szervezeti egységekhez való juttatása,
•  különféle munkafajták elkülönülése, amelyeknek eredményeképpen a dolgozók különböző foglalkozásokban, részfunkciókban, a gazdasági folyamat különböző fokozataiban tevékenykedve elégítik ki a különböző társadalmi szükségleteket,
•  valamely feladat felosztása több személy, csoport között célszerű munkavégzés érdekében,
•  végzett tevékenység alapján történő elkülönülés.
A különböző tevékenységet végzőknek szükségük van egymás munkájára, illetve munkájuk eredményeire. A munkamegosztás kezdetben a férfiak, nők és gyermekek biológiai adottságai szerint érvényesült, majd amikor az állattenyésztés különvált a földműveléstől, a kézműipar a mezőgazdaságtól, a fizikai munka a szellemi munkától, a munkamegosztás is jelentős mértékben átalakult.
A munkát meg lehet osztani:
a) a családon belül nemek és életkor szerint, ezt nevezzük természetes munkamegosztásnak ,
b) a nemzetgazdaságon belül nemzetgazdasági ágak szerint (ipar, mezőgazdaság, közlekedés, kereskedelem, egészségügy stb.) – ezt nevezzük társadalmi munkamegosztásnak ,
c) gyáron, üzemen belül a termelési folyamat műveletei szerint – ezt nevezzük technikai munkamegosztásnak ,
d) földrajzi tájak és régiók szerint – ezt nevezzük földrajzi munkamegosztásnak ,
e) a világgazdaságon belül – ezt nevezzük nemzetközi munkamegosztásnak , amely az egyes nemzetgazdaságok közötti gazdasági kapcsolatokat jelenti.

Névre szóló betét
Az a betét, amelynek tulajdonosa a betétszerződés, a takarékbetét-szerződés vagy a bankszámlaszerződésben feltüntetett azonosító adatok alapján egyértelműen azonosítható.

Piacgazdaság
A modern gazdaság piacgazdaság. Ennek jellemzői:
- a termelőeszközök túlnyomó többsége magántulajdonban van,
- a piaci folyamatokat a kereslet és a kínálat alakítja,
- az árucsere a pénz közvetítésével zajlik.
A piacgazdaság szereplőit négy fő csoportba soroljuk: a háztartások, a vállalkozások, az állam és a külföld.

Pénz
Az az általánosan elfogadott jószág, amely javak megvásárlására, adósság megfizetésére felhasználható.

Pénzhelyettesítők
Olyan pénzértéket kifejező eszközök, amelyek fizetésre a pénzzel egyenértékűen használhatóak. Ilyen a csekk, a bankkártya, a váltó.

Pénzláb
Pénzláb alatt a súlyegység és a pénzegység arányát értjük, azaz azt fejezi ki, hogy egységnyi súlyból hány egységnyi pénz készíthető.

Piac
Az eladók és a vevők, illetve azok cserekapcsolatainak rendszere.

Részvény
Részesedési és tagsági jogokat megtestesítő értékpapír. Részvényt a részvénytársaságok bocsáthatnak ki. Aki a részvényt megvásárolja (részvényes), jogot szerez arra, hogy a társaság döntéseinek meghozatalában részt vegyen (szavazati jog a közgyűlésen), betekintsen s társaság irataiba, felszólaljon a közgyűlésen, a társaság nyereségéből részesedjen, a részvényét az értékpapírpiacon eladja.
Nyelvújítási szó.

Rezsi
Intézmény, üzem fenntartási költsége, háztartás kiadásainak összege.
Francia eredetű szó ('régie'), eredetileg irányítást jelent.

Számlakivonat
A bank bankszámlakivonattal értesíti a számlatulajdonosokat a terhelésekről, illetve a jóváírásokról. A számlakivonat tartalmaz minden olyan adatot, amely a számlán végrehajtott bankművelet azonosításához szükséges.

Számlatulajdonos
A számlavezető hitelintézettel bankszámlaszerződést kötő fél.

Személyi jövedelemadó
Az állami feladatok ellátásához szükséges adóbevételek biztosítása a magánszemélyek jövedelmének terhére. Célja a közkiadások biztosításához, a közteherviseléshez való hozzájárulás.

Szolgáltatás
Fogyasztók (személyek, vállalatok vagy intézmények) részére, többnyire ellenértékért végzett minden olyan tevékenység, amely nem eredményez új terméket.
Pl. energiaszolgáltatás, egészségügyi szolgáltatás, szállodai szolgáltatás, kereskedelem, vendéglátás, szállítás, pénzügyi tevékenység, oktatás.

Szükséglet
Igények összessége. Az emberekben felmerülő hiányérzet, amely cselekvést vált ki annak megszüntetésére. Pl. éhség, az időjárás viszontagságai elleni védelem.
Az igények változnak. Amint a szükségleteket kielégítjük, helyükre újak lépnek, igényeink kielégítéséről tehát folyamatosan kell gondoskodnunk.

Távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz
Az az eszköz, amellyel birtokosa - rendszerint személyazonosító kód, illetőleg más hasonló azonosító használata révén - rendelkezhet a hitelintézettel szemben fennálló bankszámla-követeléséről vagy a hitelintézet által nyújtott hitellehetőségéről. Ilyen különösen a bankszámla-követeléssel való rendelkezést biztosító fizetési kártya (bankkártya), valamint a bankszámla-követelésről való rendelkezést telefon vagy számítógép útján biztosító egyéb eszköz.

THM (Teljes hiteldíjmutató)
Hitelfelvétel során az ügyfelet terhelő, a banknak fizetendő összes díj, amely a felvett összeg százalékában fejezi ki a hitellel kapcsolatos összes terhet. Számítását a 41/1997. (III. 5.) kormányrendelet írja elő.

Termék
A természet anyagaiból emberi munkával létrehozott jószág. A termék elfogyasztásával, felhasználásával valósul meg a szükségletek kielégítése.
Az anyagigényes termék előállításához viszonylag sok vagy különlegesen értékes anyag, de kevés élő munka szükséges. Ellentéte a munkaigényes termék. Átvitt értelemben beszélhetünk szellemi termékről is. Pl. találmány.  

Termelés
A javak előállításának folyamata. Az a tevékenység, amely a természet tárgyait emberi szükségletek kielégítésére alkalmassá alakítja. A termelés eredményei olyan anyagi javak, amelyeket az emberek vagy közvetlenül elfogyasztanak, vagy további termelésre használnak fel.

Törvény
Az Országgyűlés által alkotott jogszabály.

Türrös
A bajai Türr István Gazdasági Szakközépiskola tanulója.

Uzsora
Kölcsönadott pénz használati díjaként követelt aránytalanul és jogtalanul nagy kamat. Uzsorás az olyan ember, aki rendszeresen ad kölcsönt ilyen feltételekkel, kihasználva a kölcsönkérők szorult helyzetét.
Latin eredetű szó ('usura'). Eredetileg kamatot jelentett.
„Gyűlöli szentelt népünket, s ahol
A kereskedők gyűlnek össze, szid
És uzsorának mondja hasznomat.”
(William Shakespeare: A velencei kalmár, Első felvonás, 3. szín)

Váltó
Pénzkövetelést megtestesítő értékpapír, amely kibocsátójának fizetési kötelezettséget jelent. Sokan mentek tönkre könnyelműen vállalt váltóadósság miatt, így Petőfi Sándor apja, Petrovics István is.
A váltó latin eredetű szó, a 'cambium' (váltás, csere) szóból származik.

Valuta
Külföldi pénznem. Külföldi bankjegy vagy érme.

Vám
Olyan közbevétel, amelyet az állam a vámhatáron áthaladó áruk után szed.